fogorvos
Dr. Bíró Zsófia 2024-ben szerzett diplomát a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán. Szakmai pályafutását Budapesten kezdte, ahol több rendelőben is dolgozott, így rövid idő alatt széles körű tapasztalatra tett szert. Hétköznapokon általános fogorvosi feladatokat látott el, míg hétvégente sürgősségi ellátásban vett részt. Jelenleg a Medical Center Hatvan mellett a Bah Dental Fogászat csapatának is tagja a XI. kerületben.
Egyelőre még nem rendelkezik hivatalos specializációval, ugyanakkor tervei közt szerepel, hogy egy adott területre mélyebben fókuszáljon. A protetika áll hozzá a legközelebb – különösen az esztétikai helyreállítások, a precíz részletmunka és a páciensek kényelmének összehangolása miatt vonzódik ehhez a szakterülethez.
Munkája során kiemelten fontos számára a szakmai igényesség, a precizitás és a folyamatos fejlődés. Folyamatosan arra törekszik, hogy mindig naprakész tudással, megbízható és gondos ellátással várja pácienseit.
Nagy örömünkre szolgál, hogy Bíró Zsófia Doktornő intézményünk fogorvosa lett, hiszen személyében egy elkötelezett, igényes és empatikus szakember csatlakozott hozzánk, aki minden szempontból képviseli azt a szemléletet, amelyre az MC60 épül.
„Bízom benne, hogy olyan légkört tudok teremteni, ahol a pácienseim nyugodtan és bizalommal fordulhatnak hozzám. Számomra fontos, hogy ne csak a kezelések szakmai színvonala legyen magas, hanem az is, hogy mindenki érezze: figyelmet és valódi törődést kap.”
Fő szakterület:
DR. BÍRÓ ZSÓFIA RENDELÉSE:
Szerda 10.00 – 18.00, Csütörtök 8.00 – 16.00