dentálhigiénikus
Keszthelyi Gyöngyvér a Wallenberg Humán Szakképző Iskolában tanult, mint fogászati asszisztens, közben gyakorlatot szerezve dolgozott is, majd ugyanitt 2009-ben végzett, mint dentálhigiénikus. Ekkor már egy szájsebész mellett dolgozott, egészen 2018-ig. 2019-ben kezdett önállóan dentálhigiénikusként dolgozni, először a méltán elismert Dr. Gerlóczy Pál professzor rendelőjében. Ez idő alatt folyamatosan képezte magát, nem csupán a kötelező tanfolyamokon, hanem nemzetközileg elismert, nívós cégek és orvosok által szervezett képzéseken is. Elvégezte például az EMS és a DÜRR Vector kurzusokat, az utóbbit ráadásul az anyavállalat stuttgarti háromnapos tanfolyamán sajátított el, ezáltal a legkorszerűbb kezeléseket biztosítva páciensei számára. 2021-ben kezdett el a budapesti Egressy Dentalban dolgozni, ahol jelenleg is praktizál, majd 2025-ben csatlakozott az MC60 csapatához is.
Dentálhigiénikusként elsősorban az általános szájhigiénia fenntartásáért felelős. Munkája során arra törekszik, hogy minden fogászati kezelés zökkenőmentesen kezdődjön vagy folytatódjon, az orvosokkal együttműködve, az adott páciens számára legoptimálisabb kezelési tervet kialakítva.
Sokéves tapasztalattal rendelkezik a fogászati higiénia terén, és a páciensek visszajelzései alapján kijelenthető, hogy alázatosan végzi munkáját, miközben mindig a legjobb tudása szerint jár el. Munkájában rendkívül fontos számára a jó kommunikáció, a megértő és segítő hozzáállás. Az orvosokkal közösen dolgozik, mindig a betegek érdekeit szem előtt tartva.
A legnagyobb elismerés számára nem csupán a szakmai megbecsülés, hanem a páciensek bizalmának elnyerése, hiszen a visszatérő, elégedett betegek jelentik számára a legnagyobb sikert. Célja, hogy az amúgy is kelletlen fogászati kezeléseket élménnyé alakítsa, elérve ezáltal, hogy a páciensek pozitív csalódásként éljék meg a különböző beavatkozásokat.
Nagy örömünkre szolgál, hogy Gyöngyvér intézményünk dentálhigiénikusa lett, hiszen szakmai tapasztalatával, alázatos hozzáállásával és elkötelezettségével hozzájárul a pácienseink számára biztosított magas színvonalú ellátáshoz, miközben a legmodernebb szájhigiéniai eljárásokat alkalmazza.
„Mindenképp ejtsünk szót a világ legfontosabb embereiről: a gyerekekről. Kérem hozza el magával már óvodás korú gyermekét, hogy megismerhesse a rendelőt, a fogászati széket, és már kisgyermekként megtapasztalhassa, hogy a fogászati kezeléstől nem kell tartani.
Harmóniára törekszem a munkában és a magánéletben egyaránt. Várom szeretettel a már meglévő és leendő pácienseimet egyaránt.”
Főbb szakterületek:
KESZTHELYI GYÖNGYVÉR RENDELÉSE:
Csütörtök 8.00-20.00
Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy ezen a héten az online időpontfoglalási rendszerünk technikai okok miatt szünetel.
Az online időpontfoglaláson kívül telefonon és emailben tudnak időpontot foglalni: hívjanak minket a
+36 37 999 650-es telefonszámon vagy írjanak az informacio@mc60.hu email címre.