Általános laborvizsgálat alatt egy olyan átfogó vér- és vizeletvizsgálatot értünk, melyek információt nyújtanak a szervek állapotáról. A vizsgálat segíthet a már meglévő panaszok és tünetek hátterében álló betegségek feltárásában, illetve adott esetben azok kizárásában. A betegség korai fázisában elvégzett labor mindemellett segíthet annak mielőbbi felismerésében és a rizikó faktorok nevesítésében. Fontos azonban kihangsúlyozni, hogy a laboreredmények önmagukban még nem jelentenek diagnózist, azt a vizsgálatot elrendelő vagy a témában jártas szakember állítja fel és ad kezelési javaslatot a kapott értékek alapján.
A vérvétel azért szükséges, mert a levett vér laboratóriumi vizsgálata során a szakember valószínűsíthet vagy megerősíthet diagnózisokat a kapott értékek alapján, továbbá az esetleges hiányjelenségekről is pontos képet kap. A vérvétel célja a vér alakos elemeinek, a véralvadási faktoroknak vagy a szérumban található, az egyes szervek működésére vagy gyulladásra utaló paramétereknek a vizsgálata.
A vizeletvizsgálat nemcsak a vérvizsgálati eredmények megerősítésének céljából szükségszerű, hanem számos (pl. belgyógyászati, urológiai, nőgyógyászati) szakterület betegségeinek kimutatására is. A vizelet alapján beigazolhatók például a húgyúti fertőzések és vesebetegségek. Mindemellett annak cukor és acetonszintje megerősítheti a vérvételi eredmények alapján feltételezett cukorbetegség kérdésességét.
Milyen esetben szükséges laborvizsgálatot csinálni?
prevenciós szűrés
menedzserszűrés
kontrollvizsgálat korábbi probléma miatt
daganatos betegségek gyanúja vagy utánkövetése
szervi problémák
krónikus betegségek
allergia
belgyógyászati betegségek
Amennyiben nem rendelkezik orvosi beutalóval, de szeretné áttekinteni laborvizsgálati csomagjainkat, kérjük kattintson ide és ne felejtsen el időpontot foglalni még ma!
Amennyiben az igénybe venni kívánt szolgáltatásra nem talál szabad időpontot, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon, mivel időpontfoglaló rendszerünk időnként nem a valós foglaltsági helyzetet mutatja. Dolgozunk a probléma megoldásán, és szíves türelmüket ebben a hónapban 10% kedvezménnyel köszönjük meg.
ADJON VÉRT ÉS MENTSEN ÉLETEKET!
A mai nap folyamán intézményünkben 15:00-18:00 óra között véradás lesz.
Várjuk Önt is!
Kedves Pácienseink!
Intézményünk a mai napon zárva tart.
Holnaptól sok szeretettel várjuk Önöket a megszokott nyitvatartási időben!
Tisztelt Pácienseink!
Intézményünk a mai napon zárva tart.
Holnaptól a megszokott nyitvatartással várjuk Önöket sok szeretettel!
Kedves Pácienseink!
Intézményünk a mai napon zárva tart! 01.03-tól várjuk Önöket szeretettel a megszokott nyitvatartási időben.
Kedves Pácienseink!
A mai napon Intézményünk rendhagyó nyitvatartással, 7:00-15:00-ig várja Önöket!
Kedves Pácienseink!
Intézményünk a mai napon zárva tart! Online időpontfoglaló rendszerünk továbbra is elérhető.
Kedves Pácienseink!
Intézményünk a mai nap zárva tart! Holnaptól a megszokott nyitvatartással várjuk Önöket szeretettel!
Kedves Pácienseink!
Intézményünk a mai nap zárva tart! Holnaptól a megszokott nyitvatartással várjuk Önöket szeretettel!
Tisztelt Pácienseink!
Intézményünk 2024.03.29.-2024.04.01. között ZÁRVA tart!
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván az MC60 csapata!
Kedves Pácienseink!
Intézményünk a mai napon ZÁRVA tart. Március 18-tól a megszokott nyitvatartással várjuk Önöket sok szeretettel!