szonográfus, szülésznő
Vasvári Viktória szülésznői tanulmányait Budapesten a Semmelweis Egyetemen folytatta, a szonográfusi szaktudását pedig ezt követően Győrben, a Széchenyi István Egyetemen szerezte. Munkája során a fővárosban és vidéken, kórházban és magánrendelőben is gyűjtött tapasztalatokat.
Nagy örömünkre szolgál, hogy Viktória intézményünk szonográfusa, hiszen szakemberként, valamint három gyermek édesanyjaként tudja, hogy a várandósság során számos kérdés, aggodalom üti fel a fejét, amit természetesen azonnal szeretnének tisztázni a kismamák. Ebben szeretne segíteni a hozzá forduló kismamáknak, pároknak. Mindenkit sok szeretettel vár babamozira, illetve szülésfelkészítésre.
Mindemellett Viktória 2023-ban FMF licenc vizsgát szerzett a londoni székhelyű Fetal Medicine Foundation-nél, ami a világ egyik legismertebb szülészeti ultrahang diagnosztikai intézménye. Az alapítvány egy munkacsoportja, számos neves külföldi egyetem közreműködésével kidolgozott egy első trimeszteri szűrőmódszert a 3 leggyakoribb kromoszóma-rendellenesség szűrésére. A vizsgálat a 11-13. terhességi hét között végezhető el, amely során az anya vérvizsgálatával és ultrahangvizsgálattal szűrik ki a lehetséges rendellenességeket. Mindemellett a várandós kismamának lehetősége van két további genetikai ultrahangvizsgálaton részt venni, ahol figyelemmel kísérheti babája testi fejlődését.
Főbb szakterületek:
Vasvári Viktória rendelése:
csütörtök 10.00-14.00
Ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy ezen a héten az online időpontfoglalási rendszerünk technikai okok miatt szünetel.
Az online időpontfoglaláson kívül telefonon és emailben tudnak időpontot foglalni: hívjanak minket a
+36 37 999 650-es telefonszámon vagy írjanak az informacio@mc60.hu email címre.