Dr. Thoman András

urológus

Dr. Thoman András, urológus - Medical Center Hatvan

Dr. Thoman András 2004-ben diplomázott a Szent Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen (mai Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara). Orvosi pályafutását a budapesti Uzsoki utcai Kórházban kezdte el. Ezt követően 2010-ben urológiából tett szakvizsgát, emellett az Európai Urológus Társaság követelményeinek megfelelő képesítést szerezte meg.

2006 óta tagja az angol orvosi kamarának, azóta rendszeresen, több alkalommal járt az Egyesült Királyságban, szakmai tapasztalatainak bővítése érdekében.  2016 óta urológus konzultáns főorvosként dolgozik Angliában.

Mindezek mellett tagja a Magyar Urológus Társaságnak és az Európai Urológus Társaságnak.

Jelenleg saját rendelőt vezet a Feleségével és más magán egészségügyi intézményekben (Budai Egészségközpont, Santemed Klinika) is dolgozik. Nagy öröm számunkra, hogy csatlakozott az MC60 orvosi csapatához. Szakmai érdeklődése a sürgősségi betegellátásra is kiterjed az Országos Orvosi Ügyelet Nonprofit Kft.  közreműködő orvosaként.

Speciális szakterületek:

  • Urológiai daganatok korai felismerése és kezelése
  • Húgyúti kövesség és kezelése
  • Férfi és női vizeletürítési zavarok kivizsgálása, kezelése
  • Urológiai betegségek ultrahangos diagnosztikája
  • Húgyúti gyulladások korszerű kezelése
  • Férfi merevedési zavarok kezelése

Szakmai Társasági tagság:

  • Angol Orvosi Kamara – General Medical Council – 6156475
  • Európai Urológusok Társasága – EAU-11330
  • Magyar Urológusok Társasága
  • Magyar Orvosi Kamara – 64427

Egyéb képzések :

  • 2013 BLS képzés
  • 2008 ACLS, PALS – Egyesült Királyság
  • 2005 Vértranszfúziós továbbképzés

Nyelvtudás: angol felsőfok

Dr. Thoman András rendelése:

Kedd 9.00-13.00

Medical Center Hatvan - újév

Kedves Pácienseink!
Intézményünk a mai napon zárva tart! 01.03-tól várjuk Önöket szeretettel a megszokott nyitvatartási időben.

Ünnepi nyitvatartás - Medical Center Hatvan

Kedves Pácienseink!
A mai napon Intézményünk rendhagyó nyitvatartással, 7:00-15:00-ig várja Önöket!

Medical Center Hatvan - karácsony

Kedves Pácienseink!
Intézményünk a mai napon zárva tart!
Online időpontfoglaló rendszerünk továbbra is elérhető.

Ünnapi nyitvatartás 2023. november 1. - Medical Center Hatvan

Kedves Pácienseink!
Intézményünk a mai nap zárva tart!
Holnaptól a megszokott nyitvatartással várjuk Önöket szeretettel!

október 23. zárva tartás Medical Center Hatvan

Kedves Pácienseink!
Intézményünk a mai nap zárva tart!
Holnaptól a megszokott nyitvatartással várjuk Önöket szeretettel!

Tisztelt Pácienseink!
Intézményünk 2024.03.29.-2024.04.01. között ZÁRVA tart!
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván az MC60 csapata!

Kedves Pácienseink!
Intézményünk a mai napon ZÁRVA tart. Március 18-tól a megszokott nyitvatartással várjuk Önöket sok szeretettel!